Zöldséges csirkeragu |
![]() |
![]() |
Egy ideje a tavaszias zöldséges ízeket vadászom, de valahogy még azért tél is van, így egy finom forró, zöldséges ragut készítettem. Hozzávalók 3-4 főre:
Én szeretem úgy kezdeni, hogy minden hozzávalót konyhakészre tisztítok és darabolok (a krumplit 2x2cm-s kockákra, a répákat, hagymát karikára), így utána már nem kell menetközben kapkodni. Elsőnek a hagymát karikáztam fel, majd olíva olajon megpirítottam egy wokban, ezt követően hozzáadtam az alaplevet és a bort, valamint sót, borsot, fűszereket, hagytam felforrni, majd gyöngyözni pár percig. A lébe beletettem a félbe vágott csirkemellfiléket, s hagytam párolódni 4-5 percig, utána kiszedtem a húst külön tálba. A léhez ekkor adtam hozzá a 2x2cm-s kockákra vágott krumplit, 2-3 perc után pedig hozzáadtam a felkarikázott sárga és fehérrépát. Így a zöldségeket 4-5 percig fedővel, majd nélküle pároltam, főztem, közben a húst felkockáztam. A húst csak akkor adtam hozzá mikor a levét már félig elfőtte a zöldség. A hús után, de a vége előtt 4-5 perccel a vágott zöldbabot is hozzá lehet adni. Utána készre főztem, esetemben annyira, hogy jól besűrűsödött. Jó étvágyat! :)
|